Titanfall és ami az EA mögött zajlik! (Frissítve 2019.12.28)

Kedves Látogatók.

 

2019.12.28 (frissítve)

Folytatjuk a történet követését, amiben számos pozitív dologról számolhatok be. De mint minden jóban van valami rossz, ezen apróságokra is érdemes figyelmet fordítani. Nem tudjuk pontosan minek következtében, vagy minek köszönhetően, de a Titanfall szerverei ismét szabadok, és lejátszható a játék, ugyanis azt a hackert, aki eddig egy script futtatásával ki tudta lökni a játékosokat, végre eltűnt. Nem tudom kinek köszönhetjük, hogy végre megtisztították a szervereket, de így ismét hódolhatunk kedvenc játékunknak. Jó kérdés, hogy meddig? Írom ezt azért, mert nagyon lassan fog ismét feltöltődni a létszám, de reméljük, hogy a növekedés nem fog megállni. Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a legelső visszatérők között jelentős létszámban vannak még a cheaterek. Következő lépésben ezek visszaszorítása lesz majd a kihívás. Így mindenkinek javaslom, hogy jelentsék folyamatosan a visszaéléseket, és szorítsuk vissza együtt a csalókat. Remélem többen leszünk és a jövőben akár együtt is tudunk majd kikapcsolódni. Tehát három hetet teszteltem a Titanfall működését, a csalókat leszámítva egészen tűrhető a működés, remélem így marad, és a csalóktól is megszabadulhatunk idővel.

Az oldalt mi újra életre keltettük, igaz 2018 júliustól nem volt információs frissítés.

Hogy mi történt ez idő alatt?

Talán nem idegen senki számára, hogy ez év elejétől az eddig megszokott módon már nem lehet felcsatlakozni és használni a Titanfall 1 szervereit. Ennek egyszerű az oka, az EA, vagy Respwan tulajdonképpen olyan biztonsági rést hagyott a játékon, amely által egy mindenre elszánt beteg hacker, kihasználva a játék gyengeségét, képes mindenkit azonnal kitenni a játékból. Ez annak következtében történik, hogy összeomlik a játék. Részleteket erről később fogunk írni, de most úgy tűnik, hogy egy marék TF1 játékos talált egy átmeneti megoldást arra, miként lehet játszani ezzel a játékkal. Hosszú fáradozásuk, valamint nyomozásuknak köszönhetően, talán van megoldás arra, hogy túljárva a hacker eszén, mégis hódolni tudjunk egyik legkedvesebb játékunkkal. Nyilván ez a maroknyi csapat elvárásokat támaszt mindazokkal szemben, akik csatlakoznak hozzájuk. Minden igyekezettel azon vannak, hogy kizárhassák annak lehetőségét, hogy akár állnéven is, de a hacker, bejusson ebbe zárt körbe. Hogy mi köze van ennek az oldalnak ehhez a zárt körhöz? Mi szeretnénk összefogni azokat a felhasználókat, akik tudnak fegyelmezetten játszani, és átadni magukat a játék valódi értelmének. A mi részünkről támogatni kívánjuk a törekvéseiket, nem úgy, mint az EA, akik hónapok óta némítják azokat az ügyfeleket a hivatalos fórum oldalakon, ahol kétségbeesetten szembesülnek azzal a ténnyel, hogy piacon tartott termékkel, tudatosan átverik az ügyfeleket. Miért teszik mindezt? Nem tudjuk. Ezeken a fórumokon tűzzel-vassal irtják azokat, akik hangot adnak annak, hogy egy fizetett terméket, egyszerűen nem tudnak használni! Weboldalunk induláskor próbált még segíteni az EA-nek, hogy felfedje a csalások sorozatát, és feltárja a hibákat. A mai napig nem köszönték meg, de ezt mi nem vártuk tőlük. (ez több mint ezer elektronikus levél a háttérben) Ha jól végig olvassátok, böngészitek az EA hivatalos fórumait, szembesülhettek azzal, hogy a fórumon uralkodó kis királyok (EA közösségi menedzserek) semmilyen érdemi segítséget nem adtak soha senkinek! Jellemzően inkább visszakérdeztek, de tették mindezt úgy, hogy egy átlagos felhasználó nem is értette mit akarnak tőle. A legnagyobb segítség egy előre megírt forgatókönyv volt, linkek alá rejtve, ahova navigáltak mindenkit, akiknek problémája adódott. Ugyanakkor az is jól megfigyelhető volt, hogy az érdemi segítséget mindig azok nyújtották, akiknek semmi közük nem volt az EA -hez azon kívül, hogy ügyfelek voltak. Most ez a maroknyi ügyfél, akiknek elegük lett abból, hogy folyton falakba ütközött az EA menedzsereivel szemben, a maguk kezébe vette a kérdést, és olyan megoldásokat kínálnak, amelyek elérhetővé teszi a játék lejátszását.

Oldalunk létjogosultsága most rajtuk, rajtatok múlik. Szeretnénk látni, hogy van e igény ennek az oldalnak az életben tartására. A regisztrációs folyamatot átdolgozzuk, és igyekszünk együttműködni azzal a társasággal, akik lehetőséget kínálnak arra, hogy a játék, amely a Titanfall 1 mindenki számára elérhető maradjon.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a létező megoldást nem az EA segítségével dolgozták ki! Az EA nek semmi köze ahhoz! (És nem vállalunk egy közösséget az EA menedzsmentjével!)

 

Hamarosan folytatjuk!